Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Téli túra a Hármashatárhoz

2008.01.16

 Autóbuszos-gyalogos túra a magyar-osztrák-szlovén Hármashatárhoz

2008. január 16.

Január közepére terveztük az év első téli túráját a Hármashatárhoz. Autóbusszal utaztunk Felsőszölnökig. Ez alkalommal sem panaszkodhattunk az időjárásra, hiszen friss, napsütéses időben indult a gyaloglás. Felsőszölnökön egy rövidebb bemelegítő séta során ismerkedtünk a vendvidéki tájjal. A szórványtelepülés házcsoportjai közt kanyargó utak jegesek, csúszósak voltak, de ez a fajta nem szokványos gyaloglás még érdekesebbé tette a haladást, különösen a gyerekek számára.

A Hármashatárhoz vezető P∆ jelzésre visszatérve élveztük a kellemes napsütést, mígnem beértünk az erdőbe. Itt a terep már kisebb-nagyobb emelkedőkkel tarkított volt. Gyönyörű a téli erdő, az emberi szervezet pedig szinte újjászületik a tiszta, friss levegőn. A hegycsúcson a jól ismert háromszög alakú emlékkő környezete tiszta, rendezett volt.  A szokásos nyári forgalommal ellentétben télen ritkábban fordulnak meg itt gyalogos és kerékpáros turisták, de néhánnyal azért volt alkalmunk találkozni. A hagyományos értelemben vett országhatárnak nyoma sincs. A három ország összefogásával itt elhelyezett  padok, asztalok, ismeretterjesztő és irányjelző táblák mind az ide érkezőket szolgálják. A gyerekek számára a játszótér teszi lehetővé a természetes pihenést. Elegendő szemétgyűjtő alkalmatosság és illemhely áll a turisták rendelkezésére. Ilyen helyen szívesen pihen a vándor akár téli hidegben is.

A határkőtől mindhárom országba vezet turistaút. Mi Ausztriába indultunk tovább. Egy szakaszon a turistaút pontosan az országhatárt követi. Némelyik gyerek kipróbálta, hogyan lehet jobb lábbal mindig osztrák, bal lábbal pedig szlovén területen járni. Autóbuszunk Oberdrosen településen várta a csoportot. Kellemesen elfáradva szálltunk buszra, és Rábafüzesnél átlépve a határt indultunk Zalaegerszeg irányába. Egy szép téli napot tudhattunk magunk mögött.

 

 

A mappában található képek előnézete Hármashatár