Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 


Zalai Természetbarátok Találkozója - 2006. június 24-25.

2006.06.25

Zalai Természetbarátok Találkozója Pethőhenyén

2006. június 24-25.

 

A Zala Megyei Természetbarát Szövetség kezdeményezésére első alkalommal került sor megyei természetbarát találkozó megszervezésére. A Pethőhenyei Közösségépítő Egyesület 15 igazolt tagot számláló természetjáró tagcsoportjának hely-, időpont és programjavaslata került elfogadásra. A helyszín: Pethőhenye és Zalaszentiván térsége. Az időpont: június 24-25., Szent Iván napja és másnapja.

Az első napi program fakultatív résszel kezdődött: a résztvevők a kiírás szerinti túraútvonalak közül választva többnyire gyalogosan érkeztek a rendezvény helyszínére, a pethőhenyei Faluházhoz. A megnyitó 17 órakor kezdődött. A rendezők nevében Kissné Katona Valéria köszöntötte a megjelenteket, majd dr. Boros Imre Zala Megye Közgyűlésének alelnöke hivatalosan is megnyitotta a Zalai Természetbarátok Találkozóját. Ezt követően Köcse Tibor, a Zala-menti Polgármesterek és Polgárok Egyesületének elnöke méltatta annak jelentőségét a térség számára. A természet szeretetéről szóló Áprily Lajos-verssel, majd részletes programismertetéssel zárult a megnyitó. A megye területén számos kisebb-nagyobb program zajlott e jeles napon, így a résztvevők egy része némi késéssel érkezett, de annál nagyobb igyekezettel kapcsolódott be folyamatosan a programokba. 

A megnyitó után több lehetőség közül lehetett választani. Nagy volt az érdeklődés az egyéni versenyek – elméleti feladatlapok – iránt: a Természetismereti TOTÓ, az elsősorban Zala megye természeti értékeiről szóló Természetismereti feladatlap, a Rejtvénycsokor jelentettek izgalmas időtöltést a résztvevőknek. A feladatlapokat a vacsora végéig lehetett a gyűjtődobozba bedobni. A TOTÓ-t 50, az utóbbi két feladatlapot 40-40 versenyző töltötte ki. Eközben (este fél 8-ig!) folyamatosan zajlott a Térkép-puzzle verseny. A hajtásai mentén feldarabolt (21 cikkelyes) turistatérképeket kellett időre összerakni – rekonstruálni. (Stopperrel mértük az időt.) Nagyon népszerű, sikeres verseny volt.

Alig akadt résztvevő, akit nem kötött le egyik verseny sem, ők a fotókiállításban gyönyörködhettek. A természetfotókat a résztvevők küldték be előzőleg. Összesen 60 természetfotóból és mintegy 30 „Ember és természet” kategóriába sorolt fotóból állt össze a kiállítás. Valamennyi fotó név nélkül, csak sorszámmal és címmel szerepelt a kiállításon. A 60 természetfotóra tetszésük szerint szavazhattak a résztvevők. Kiválaszthatták a nekik leginkább tetsző képet, és kis zöld öntapadós koronggal szavazhattak az általuk legjobbnak tartott képre a kiállítás mellett elhelyezett szavazótáblán.

További hasznos időtöltést jelentett a Faliújság sokszínű hírcsoportjának olvasgatása: érdekességek, ismeretterjesztő cikkek a környezetvédelemről, a természetjárás, gyalogtúrázás élettani hatásairól, a Nordic Walkingról, mint egyre népszerűbbé váló mozgásformáról, tudnivalók a kullancsokról, bemutató anyag a világviszonylatban is egyedülálló cserszegtomaji kútbarlangról. Helyet kaptak versek, viccek a természetről, „aranyköpések” a turistaságról, stb.

Ugyancsak a Faluházban álló paravánok egyikén kapott helyet a Vendégfal. A résztvevők többsége – aki hozzáfért a nagy tömegben – felírta nevét a Vendégfalra.

A „Séta a faluban” program ekkor már csak keveseket érintett, hiszen a Faluházban és környékén lévő forgatag lekötött szinte mindenkit. A 36 ˚C-os hőségben – a túra után! – már nem volt kedvük a résztvevőknek a faluban sétálni. Napközben, a megnyitóra érkezve bizonyára többen érintették a település legszebb részeit.

A vacsora – marhapörkölt, petrezselymes burgonya, savanyúság – elfogyasztására kényelmes körülmények között a szabadban került sor. Mindenkinek bőségesen jutott enni- és innivaló (ásványvíz, de az ideiglenes büfében lehetőség volt vásárolni egyéb innivalót is).

Vacsora után a sportpálya szélén felállított „színpadon” folytatódott a program. „Szent Iván-napi népszokások szerte a világban” címmel ismeretterjesztő előadást tartott Pozvai Szilvia és a zalaszentiváni Dala Hajnalka. Ezután a Black & Proud együttes alkalomhoz illő zenés műsora szórakoztatta a közönséget.

A műsor közben kijavítottuk a beadott feladatlapokat, és megtörténtek az előkészületek a máglya meggyújtásához is. A máglyagyújtás előtt történt az első versenyeredmények kihirdetése és a díjkiosztás.

9 óra körül fellobbant a Szent Iván-napi máglya, megelevenedtek a hozzá fűződő népszokások (korongégetés, tűzugrás), majd egyéni és közös éneklés tette színesebbé az estét. A máglya csúcsát ékesítő szalmakorongot a Zala Megyei Népművészeti Egyesület tagja (egyben a mi egyesületünknek is tagja), Pozvai Andrea a hagyományoknak megfelelő formában készítette el. Dezsőné Kondor Anita gyönyörű hangja és Alibánfa dalköre fokozta a máglya melletti jó hangulatot.

Az éjszakai túrára indulás előtt a helybéli Kósa Gyuláné, Irén néni osztotta meg a résztvevőkkel a – túra útvonala mentén található – Vari-kút legendáját.

Sötétedéskor, fél 10 körül indult el az 56 fős társaság az éjszakai túrára. A gyerekektől a nyugdíjas korosztályig szóródott a résztvevők életkori megoszlása. A csoportot 3 túravezető fogta össze az előre kijelölt útvonalon. A Henyei kápolnánál rövid pihenő, közös fényképezés volt, majd a visszaúton Sipos János iskolaigazgató úr pincéjénél szervezett „zsíroskenyér-party” vendégei lehettek a túrázók. Fél 2 körül érkezett vissza a társaság a Faluházhoz. Innen mindenki pihenni tért: a közelben lakók otthonukba, a távolabbról érkezettek a zalaszentiváni Aba Hotelbe, de néhányan stílusosan a Faluházban terítették le hálózsákjukat.

Vasárnap délelőtt 10 órára a rendező egyesület ismét előkészítette a helyszínt a programokhoz: a bemutatkozó sátrakat berendezték, a Faluházat előkészítették a honismereti versenyhez. A következő szervezetek vállalták a bemutatkozást: Zala Megyei Természetbarát Szövetség, Zalaegerszegi Tájékozódási Futó Club, Páterdombi Szakképző Iskola természetjáró szakköre, Pethőhenyei Közösségépítő Egyesület és természetjáró csoportja, valamint Kerecseny község polgármestere az újonnan létesített kempingjüket, idegenforgalmi látnivalóikat, szolgáltatásaikat mutatta be. Sok egyesület sajnos nem rendelkezett kész bemutatkozó anyaggal.

Az előző naphoz viszonyítva kissé visszaesett a második napi programok látogatottsága: a nagy hőségben tett gyalogtúrák, a versenyek, az éjszakába nyúló program kissé kifárasztotta a résztvevőket.

A legfrissebbek ezen a délelőttön a gyerekek voltak, ők nagyon várták a Játékos tájékozódási versenyt és a „Rókavadászatot”, amit a közeli kis parkban bonyolítottunk le.

Időközben megérkezett Zalaegerszegről a honismereti verseny zsűrije is: Tuboly Andrea, a zalaegerszegi Tourinform iroda munkatársa (a zsűri elnöke), Németh Ilona, a Zala Megyei Természetbarát Szövetség főtitkára. A harmadik zsűritag a helyi lakos Őry Gábor, történelem-levéltár szakos gimnáziumi tanár volt. Néhány előre nevezett csapat nem, vagy csak késve jelent meg a honismereti versenyen. A feladatok Zala megyét érintették, annak épített, természeti és kulturális örökségéről szóltak. A versenyen 3 fős csapatok mérték össze tudásukat, tájékozottságukat.

A programkiírásnak megfelelően fél egykor eredményhirdetéssel és díjkiosztással zárult a másfél napos rendezvény. Mintegy 150, magát természetbarátnak érző ember találkozhatott, ismerkedhetett egymással, szórakozhatott kellemesen. A távolabbról érkezőknek tetszett a természeti környezet, a jó megközelíthetőség, a környéken található szolgáltatási lehetőségek. Ezek megismertetése, népszerűsítése is célja volt a rendezvénynek.

Köszönet a támogatóknak, akik elsősorban az anyagi hátteret biztosították, de az elvi támogatások is fontosak voltak. Mindez lehetővé tette, hogy az eredetileg tervezett részvételi díjat mellőzni tudtuk, hogy színvonalas kulturális programmal szolgálhattunk, hogy sok-sok értékes ajándék (könyvek, térképek, sátrak, hálózsákok, matracok, játékok, stb.) juthatott el a versenyek helyezettjeihez.

A rendezést vállaló egyesület tagjai lelkesen és nagyon sokat dolgoztak azért, hogy a kitűzött célokat megvalósíthassuk. Az összefogás példaértékű volt. Nagy öröm számunkra, hogy amikor híre ment a programnak, a községből sokan önként jelentkeztek: szívesen segítenek, ha tudunk feladatot adni. Ez utóbbiból pedig nem volt hiány: alapos előkészítéssel, aprólékosan kidolgozott feladatkörök, felelősök meghatározásával, tervszerű munkával igyekeztünk megalapozni a találkozó sikerét. Reméljük, fáradozásunk nem volt hiábavaló.

 

 

A rendezvény fő támogatói:

 

Zala Megye Közgyűlése

Mobilitas Nyugat-Dunántúli Regionális Ifjúsági Szolgáltató Iroda

Tourinform Iroda Zalaegerszeg

 

További támogatók:

Zala-Menti Polgármesterek és Polgárok Egyesülete

Zalaszentiváni Körzeti Általános Iskola

Páterdombi Szakképző Iskola Kinizsi Pál Tagintézménye

Egervár község önkormányzata

 

 

 

Kissné Katona Valéria

a rendezvény szervezője

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A mappában található képek előnézete Zalai Természetbarátok Találkozója